vissza

Ajánló

A képre kattintva galéria nyílik!

MAGYAR KÉZMŰVES MESTEREK A 15. NEMZETKÖZI NÉPMŰVÉSZETI VÁSÁRON SANTA FE-BEN

A szervezők meghívására négy magyar kézműves mester is részt vesz idén július 13-15. között az International Folk Art Market elnevezésű nagyszabású népművészeti fesztiválon és vásáron az Egyesült Államokban. A Santa Fe-ben (Új-Mexikó) sorozatban idén 15. alkalommal megrendezésre kerülő rendezvényen 50 országból 150 kézműves vesz részt. A rendezvény három napjára 20 ezer látogatót várnak.

Négy magyar kézműves mester – Borsos Gyula fazekas, Paál Sándor tűzzománc-készítő, Szűcs Imre fazekas és Zsigmond Zsuzsa kéziszövő – is részt vesz 2018. július 13-15. között az International Folk Art Market elnevezésű, sorozatban 15. alkalommal megrendezésre kerülő népművészeti fesztiválon és vásáron, amely a maga nemében az egyik legnagyobb szabású rendezvény a világon, és amelyre ebben az évben is 20 ezer látogatót várnak.

Az 50 országból érkező 150 kézműves közül csupán nyolc érkezik Európából, ezért különösen is megtisztelő, hogy az európai résztvevők fele magyar, amely bizonyosan legalább annyira a magyar népművészet rendkívüli gazdagságának, a sokrétű, élő hagyományos tudásnak is köszönhető, mint a kiválasztott mesterek magas színvonalú munkájának. A korábbi években csupán egyetlen magyar, Sütő Levente bútorfestő-asztalos és fafaragó mester vett részt a jeles rendezvényen.

A 2018. évi International Folk Art Market tiszteletbeli elnöke dr. Muhammad Yunus Nobel-békedíjas bangladesi közgazdász, aki olyan programokat dolgozott ki és valósított meg hazájában, amellyel lehetővé tette, hogy mélyszegénységben élők nagy számban legyenek képesek kisvállalkozásokat alapítani és saját lábukra állni mikrohitelek segítségével.

*             *             *

 

A népművészet és a kézműves hagyományok nemzetünk kulturális örökségének olyan részei, amelyet nem csak őrzünk, de éltetünk, és amelyet nem csupán a minket követő generációknak szükséges átadnunk, de érdemes a világnak is megmutatnunk, felkeltve az érdeklődést hazánk minden tekintetben gazdag kultúrája iránt. A Kulturális Örökség Európai Évében különösen is fontos, hogy Európa kulturális örökségét a kontinensen élő népek ne csak egymásnak mutassák meg, de más földrészeken is használjuk ki az erre kínálkozó alkalmakat. Számunkra megadatott a lehetőség, amely egyben jelentős felelősség is, hogy az International Folk Art Market-en, Santa Fe-ben, az USA egyik jelentős kulturális központjában a bemutatkozás minden tekintetben méltó legyen hazánkhoz és Európához, ezért ennek érdekében mindent megteszünk, ami saját erőnkből telik.

 

A résztvevő kézművesek angol nyelvű bemutatása a rendezvény honlapján:

https://www.folkartmarket.org/events-programs/international-folk-art-market-santa-fe/2018-ifam-santa-fe-artist-list/

További információ kérhető az alkotóktól: Borsos Gyula - https://facebook.com/borsoskeramia ; Pál Sándor - http://www.paalsandor.hu/ ; Szűcs Imre - http://szucskeramiak.hu/ ; Zsigmond Zsuzsa - http://keziszottes.hu/ ; https://www.facebook.com/keziszottes/ , illetve Zsigmond Vincétől - +36202039569, zsigmondv@gmail.com

FacebookTwitterSkypeLinkedInE-mailNyomtatás

Még több olvasnivaló

útravaló

„Minden nemzet a maga nyelvén lett tudós, de idegenen sohasem.” (Bessenyei György)

„Fedor István, A Washingtoni Magyar Ház elnöke és felesége Erika fantasztikus, hogy mennyire őszinte lelkesedéssel és gondviselő szeretettel szervezik a magyar programokat. Segítségükkel az eredeti magyar kézi hímzéssel díszített kollekcióm nagy sikerrel debütált és aratott sikert az Amerikai Egyesült Államokban.”
(Hrivnák Tünde, divattervező)

Hírlevél

Iratkozzon fel, ha rendszeresen értesülne magyar értékekről, aktuális és közelgő programokról!

Partnereink

* Our programs are hosted at the Marymount University

© 2018 American Hungarian Heritage House. All Rights Reserved. | Adatvédelmi szabályzat