vissza

Magyar értékek

Címkék: magyar, király, Szent IstvánA képre kattintva galéria nyílik!

Szent István

Szent István király, Magyarország fővédőszentje

Első, államalapító, szent királyunk, hazánk fővédőszentje életét és művét idézzük fel liturgikus ünnepén, augusztus 20-án.

Mint uralkodó István tudatában volt Isten előtti felelősségének. Ragyogó példája volt ennek, hogy Szent István templomában évente letette hivatalát annak jeléül, hogy csak kölcsön kapta Istentől, és annak bizonyságára, hogy hatalmát Istennek áldozza.

„Miután Krisztus katonája legyőzte az ellenséget, lelki örömmel eltelve elhatározta, hogy minden képességét és minden szándékát az evangélium magjának melegágyává teszi. Alamizsnálkodással és imádkozással töltve idejét gyakran borult a szentegyház padlójára, s könnyeit hullatva bízta Isten akaratára tervének teljesedését, hogy az, aki az Úr nélkül mit se tudna tenni, ha az Ő rendelkezésének betöltése segíti, a kitervelt jót erényes kezdeményezésekkel véghezvihesse.” (Részlet a Hartvik-legendából)

Lelki arculata az Intelmekben (műfaja szerint „fejedelemtükörben”) is kirajzolódik, amely fiának, Imre hercegnek készült. Talán nem maga István írta, de mindenesetre az ő közelében, politikai s erkölcsi elvei értelmében szerkesztették. Többek között a következő uralkodói szabályok találhatók benne: „Uralkodjál szelíden, alázattal, békésen harag és gyűlölködés nélkül! A király koronájának legszebb ékszerei a jótettek; azért illő, hogy a király igazságossággal és irgalmassággal, valamint a többi keresztény erénnyel ékeskedjék. Minden nép saját törvényei szerint él; add meg az országnak a szabadságot, hogy aszerint éljen!”

I. István, születési nevén Vajk, gyakran Szent István; latinul: Sanctus Stephanus; szlovákul: Štefan I. vagy Štefan Veľký (969 körül – 138. augusztus 15.) az utolsó magyar nagyfejedelem és az első magyar király. Géza nagyfejedelem és Sarolt fejedelemasszony fia. A keresztény magyar állam megteremtője, az egyik első magyar katolikus szent, a magyar és az európai történelem kiemelkedő alakja.

969 és 980 között született, keresztelésére 985 és 989 között kerülhetett sor.[4] Liudolf Gizellát, II. Henrik bajor herceg leányát 995 körül vette feleségül. Már apja, Géza 997-es halálától magyar fejedelem, majd 1001. január 1-én (az akkor érvényes Julián naptár alapján 1000 karácsonyán) történt megkoronázása által „Isten kegyelméből” Magyarország királya. A magyarok országát, a magyar törzsek szövetségéből kialakult fejedelemséget egységes keresztény állammá szervezte át. Ez az államalakulat 1028-tól az egész Kárpát-medencére kiterjedt és államformájában a 20. századig nem történt változás. Az általa meghirdetett új politikai irányvonalnak ellenszegülő magyar törzseket fegyverrel és békés úton egyaránt hódoltatta, az ellene irányuló lázadásokat leverte.

Az ezeréves magyar törvénytár az általa alkotott törvényekkel kezdődik. Az államszervezet kiépítésével párhuzamosan megszervezte a magyar keresztény egyházat, ezért ő és utódai viselhették az apostoli király címet. Magyarországon minden év augusztus 20-a, 1083-as székesfehérvári szentté avatásának évfordulója 1771 óta – kisebb-nagyobb megszakításokkal – nemzeti ünnep. Külföldön, mivel halála napján Nagyboldogasszony napja van, az azt követő napon, augusztus 16-án ünneplik. Mumifikálódott jobb keze, a Szent Jobb jelentős magyar nemzeti és katolikus ereklye.

Legalább egy érsekséget, hat püspökséget és három bencés monostort alapított, így a magyar egyház a Szent Római Birodalomtól függetlenül működhetett. A kereszténység terjedését szigorú büntetésekkel kényszerítette ki. A közigazgatást a várak köré szervezte és kialakította a vármegyerendszert. Miután sikerült békét teremtenie, az ország a zarándokok és a kereskedők kedvelt útvonalává vált.

Mindkét gyerekét túlélte. 1038. augusztus 15-én halt meg. Székesfehérvárott temették el, az általa építtetett bazilikában, melynek védőszentje Szűz Mária. Halála után belháború dúlta az országot. I. László király kezdeményezésére VII. Gergely pápa kanonizálta 1083-ban fiatalabbik fiával, Imre herceggel és Gellért püspökkel együtt. Az egyik legnépszerűbb szent a Kárpát-medencében.

FacebookTwitterSkypeLinkedInE-mailNyomtatás

Még több olvasnivaló

útravaló

„A magyarság nem kalapdísz, hanem a szíve mélyében viseli a magyar, mint tenger csigája a gyöngyét.” (Gárdonyi Géza)

„Fedor István, A Washingtoni Magyar Ház elnöke és felesége Erika fantasztikus, hogy mennyire őszinte lelkesedéssel és gondviselő szeretettel szervezik a magyar programokat. Segítségükkel az eredeti magyar kézi hímzéssel díszített kollekcióm nagy sikerrel debütált és aratott sikert az Amerikai Egyesült Államokban.”
(Hrivnák Tünde, divattervező)

Hírlevél

Iratkozzon fel, ha rendszeresen értesülne magyar értékekről, aktuális és közelgő programokról!

Partnereink

* Our programs are hosted at the Marymount University

© 2018 American Hungarian Heritage House. All Rights Reserved. | Adatvédelmi szabályzat